Nemzeti Portrétár


Pannonhalmi portré kiállítás
2013. szeptember 01. vasárnap, 16:04

Imago - portré kiállítás Pannonhalmán

Egyházi portré kiállítás hírére felkaptam a fejem, és már indultam is az apátság felé! Miután jobbról megkerülhettem az apátság szerény méretű tömbjét, a pénztárban kaphattam szép kivitelű jegyet csak az időszaki kiállításra, ami takarékos megoldás a szelektív érdeklődéssel bíróknak. A pénztártól visszafelé újra meg kellet tenni e félkört, míg a kávézónál szép szál legény vette el kedvesen a jegyem, és kalauzolt a termek felé. Mohón vetettem magam a portré kiállítás előtti termekben helyet kapott lapidárium kő sírjaira, még a félyképezőmet is elővettem egy-két, vaku nélküli kép erejéig, amikor is udvariasan figyelmeztetett a teremőr hölgy - itt is még van ilyen beosztás úgy látszik -, hogy tilos fotózni a 400 éves köveket. A feltételezés szerint vagy elolvadnak, vagy igazgatói utasítás: Szeintem mindkét verzió idejét-múlt.

Belépve a portrék szentélyébe szemem a gyűjtemény nagyközönség számára ritkán látható darabjait fürkészte. Az első teremben viszonylag kevés nagyobb méretű, mindössze 7-10 darab olaj portrét számoltam. Több pap, kevesebb mecénás. A papok képei érdekesek, ritkán hivatkozottak. A kisebb képek a Wideman sorozatra hajaznak, különlegesség nélkül.  A terem igényes vitrineiben a miniatűrök szépek, de legtöbbje ismeretlen, vagy nem magyar. Feltűnik azonban a feliratok olvasásakor, hogy minden tökéletesen ki van írva angolul is, ami européer. Van is látogató külföldi, csaknem a fele a jelenlévőknek.

Az "olaj" teret elhagyva többet már nem is találkozunk olajjal, amit személy szerint sajnálok, de helyette következik egy tematikus rendezés, ami érdekesnek ígérkezik. A portrék mérete a fotók méretére zsugorodnak, így egész közel kell állni a képekhez. Minden látogató rátapad a falra és igyekszik az arc élményét beemelni, miközben a méretre szabott(?!) plexibe csomagolt, nem csillogó, ám a képre irányuló spot fényben megismerni az ábrázoltakról szóló szakmai leírást. Én speciel nem vittem magammal az egy diopriás szemüvegemet, és bizony így megszenvedtem a betűk olvasását. Ekkor döntöttem el, hogy a katalógust mindenképp meg fogom venni.

Alig merül ki egy csoport fotó tematikája - amelyeket direkt nem árulom el, hogy meglepetés legyen a múzeum-látogatónak -, máris tólják alánk a következőt a rendezők: Bogdán Melinda és Petneki Áron. A mondanivalóhoz azonban egyre közelebb kell állni a képekhez, ugyanis jönnek az iskolai táblaképek, vagyis egy fotón 40 egyenruhás személy. A tekintet látogatói élményéért én szívem szerint már lúpéért kiáltanék, de nem szeretném elárulni még mérhetetlen szakmai lelkesedésemet a kiállításért! Végre emberekről és csakis emberekről szól egy kiállítás! Semmi minimalista, színekről, vagy formákról, modern, vagy régi tárgyakról, hanem emberekről! Én ugyanis az emberekért vagyok oda e világon, biztos ezért sodort az élet a Nemzeti Portrétár felé is! Ha én rendezhetnék kiállítást, bizonyára többet sztorizgatnék az ábrázolt személyek életéről, de a tisztességes szakmai tematikák megalkotása mindenképp dícséretesek a kurátorok részéről! A rengeteg információt pedig a kiállításra, és nem utána, megjelent részletes katalógus tartalmazza. Örömmel fedezem fel nem csak a magyar államot, hanem a Concorde Alapkezelőt is, mint támogatót. Hála legyen, feltételezem, egy volt benzés diáknak!

A kiállítás az ősszel még nyitva van! Aki teheti, ki ne hagyja a Pannonhalmi Főapátság gyűjteményének "imago" nevű portré kiállítás megtekintését!

Reicher Péter